Ellenállás és pufajkás erőszak
1956. november 7-én szovjet páncéloson érkezett a fővárosba Kádár János és “kormányának tagjai”. Megkezdődik a magyarországi kommunizmus utolsó felvonása, a “Kádár-korszak” 1956-1989.
Békés, néma tüntetések zajlottak az országban – de az új hatalom felszámolta a forradalmi szervezeteket (munkástanácsok). A forradalmat Kádárék “ellenforradalomnak” nevezték. Karhatalmi szerveket alakítottak, őket “pufajkásoknak” hívták az emberek. A békés tüntetéseket megtorló sortüzekkel oszlatták fel (pl. Salgótarján) – bevezették a rögtönítélő bíráskodást (statárium). Az erőszak miatt 200 ezer ember elhagyta az országot (emigrált).
1957-ben megalakítják a munkásőrséget, a párt magánhadseregét.
A kádári megtorlás, “kemény diktatúra”
Megkezdődött a megtorlás, 35 000 ember ellen indult eljárás, 350 halálos ítéletet hoztak.
Nagy Imrét – a forradalom miniszterelnökét – 1958. június 16-án kivégezték. Két társával együtt jelöletlen sírban, összedrótozott végtagokkal hantolták el.
“Aki nincs ellenünk, az velünk van”
A magyar lakosság felmérte, Kádár diktatúrája tartós lesz – Kádár János megértette, érdemes az embereket megnyerni politikájának. A kommunizmust “emberarcúvá” változtatták. A Kádár-rendszer biztosította a lakosság számára a létbiztonságot és az életszínvonal lassú emelkedését. A hatalom és a nép között kimondatlan egyezség jött létre. A szocializmus magyar modelljét nevezzük “gulyáskommunizmusnak”.
Kitörés a külpolitikai elszigeteltségből
Az ENSZ 1963-ban levette a magyar ügyet a napirendről (az USA javaslatára). Magyarország újra az ENSZ teljes jogú tagja lehetett.
A pártállam működése
A pártállam (egypártrendszer) fenntartásának legfőbb biztosítéka a szovjet haderő magyarországi jelenléte volt. Szerződésben rögzítették a szovjet csapatok (60-70 ezer fő) további „ideiglenes” itt tartózkodását (1957).
A Kádár vezette párt (MSZMP) elhatárolódott mind a Rákosi–Gerő fémjelezte sztálinista iránytól, mind a Nagy Imre útját követő kommunistáktól.
Látszat szerint működött a hatalommegosztás elve: elvileg az Országgyűlés volt a legfőbb törvényhozó, és a kormány a legfőbb végrehajtó szerv. A négyévente tartott választásokon azonban csak olyan jelöltre lehetett szavazni, akit az MSZMP támogatott. Az országgyűlés hatalmának jelentéktelenségét mutatja, hogy évente csak kétszer-háromszor ült össze, pár napra. Valójában mindenben az MSZMP, s ezen belül is a vezető testület, a Központi Bizottság döntött.
Kádár elutasította a személyi kultuszt. Hazánk volt az egyetlen szocialista ország, ahol a középületekben nem tették ki a falra a párt vezetőjének képét.
a Belügyminisztériumhoz tartozó állambiztonsági szervek a társadalom totális ellenőrzésére törekedtek (III/III osztály).
Ellenőrzött társadalom, tömegszervezetek
Csak olyan szervezetek és egyesületek működhettek, amelyeket a párt hozott létre.
Az egypártrendszert igyekezett „szépíteni” a Hazafias Népfront. A „magyar társadalom valamennyi rétegének összefogása” volt. A 14 éven felüli fiatalok tömegszervezete az 1957-ben alakult Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) lett.
A gyermekkorúakat az úttörőmozgalom (alsó tagozatban kisdobos) fogta össze. Minden iskolában úttörőcsapat alakult (ez gyakorlatilag az összes tanulót jelentette), az osztályokban őrsöket és rajokat alakítottak, a „pajtások” vezetőket választottak.
Az egyház és az állam kapcsolata javult. Az egyházi vezetőknek ki kellett nyilvánítaniuk a párt iránti bizalmukat.
